Mivel a fél órás vizsgálat során az orvos semmilyen kóros elváltozást és a normálistól eltérő mértékű fogyást, tudatzavart nem állapított meg, végül megkezdődhetett a tárgyalás, amelyen az idézett igazságügyi orvosszakértőt hallgatták meg folytatólagosan a Fővám téri támadással kapcsolatban. Trux ügyvédje az áldozatok sérüléseinek keletkezését feszegette, leinkább azt, hogy a regisztrált sérülések keletkezhettek-e az áldozatok földreesésből, nem pedig bántalmazásból.
A vád szerint ugyanis a magát queer identitásúnak, azaz sem hetero, sem homoszexuálisnak nem tartó német férfi is részt vett a 2023. február 9-én végrehajtott első akcióban,
amikor három lengyel állampolgárt vertek meg teleszkópos botokkal a Fővám tér közelében.
De ott volt a február 10-én végrehajtott következő támadásban is az V. kerületben, a Bank utcában, ahol egy magyar férfi és egy nő volt az áldozat.
Az ügyészség 14 év fegyházbüntetés kiszabását kérte a német vádlottra arra az esetre, ha beismeri a bűncselekmény elkövetését, ő azonban ártatlannak vallotta magát.
Ahogy többször is megírtuk, az ügy első rendű vádlottja, az olasz Ilaria Salis európai parlamenti képviselőként mentelmi jogot szerzett, ügyét már elkezdte tárgyalni az Európai Parlament jogi bizottsága, amely akár rövid időn belül dönthet is az ügyben.
Az olasz antifa aktivista egyre kétségbeesettebben igyekszik meggyőzni mindenkit, hogy micsoda borzalom lenne, ha vissza kellene térnie Magyarországra, hogy a bíróságon nézzen szembe tetteivel.